1.rész

***Amy szemszöge***
Minden reggelmikor kinyitom a szemem,abban reménykedem hogy újra látni fogok.Így volt ez ma reggel is.
De megint csak feketeség tárult elém.(sajnos) Becky már a szobámban volt és a ruháim pakolgatta ha jól hallottam.
-Jó reggelt hugi!-kiáltotta.
-Nekd is,de tudod attól még hogy van öt perc köztünk még nem kéne lehugizni.-feleltem unottan
-Na hol a lelkesedés? Ma mész előszö gimibe.Mosolyogj!Már azóta nem láttalak mosolyogni miótaa..-kezdte de én közbe vágtam
-Mióta nem szenvedtünk autóbalesetet és nem vesztettük el az anyukámkat.-feleltem és szemeim megteltek sós könnyekkel.
Szörnyű érzés volt visszagondolni arra a pillanatra,mikor az a hatalmas kamion megcsúszik a szomszéd sávban,neki csapódik a mi kocsinknak,beverem a fejem és már semmit se látok.Pánikba essek és hiába szólongatom anyát hogy "Anya,anya!" ő nem felel,még Becky sem.Én meg csak ott ültem és nem tettem semmit.Nem tehettem semmit!
Gondolatmenetemből növérem zökkentet ki.
-Bocsi csak elgondolkodtam.-szipogtam egy nagyot.
-Semmi baj,de ha lehet gondolj pozitív dolgokra!Mint például: Unikornis,kiskutya,szivárvány!-sorolta és engem elkapott a röhögőgörcs.Annyira hülye egy tesom van.Persze a jó értelemben.
-Jólvan,elég lesz.-mondtam.
-Oké.Na gyere,öltöhöhö-kezdte majd hallottam egy hatalmas puffanást-özni.
-Becky,jól vagy?Mi történt?-kapkodtam balra-jobbra a fejem.
-Semmi,vsak elestem.Akkor gyere,a ruhákat már elővettem.Segítek felállni.-mondta majd megfogta a karom és felsegített.Nagyon kedves hogy ennyire segít meg minden,de már, megszoktam hogy vak vagyok,így eltudom már látni magam kb.
-Szóval,odaadom a fehérneműd,felveszed majd segítek felvenni a többi ruhát,reggelizünk,indulunk a suliba,és sajnos felkell külön osztályba kerültünk,ezért felkell menned a lépcsőn...
Természetesen ebben is segíteni fogok,de ez most nem lényeg.-fejezte be és én majdnem pánikba estem.
-Várj,mi az hogy nem egy osztályba kerültünk?-kérdeztem aggódva.

***Becky szemszöge***

-Várj,mi az hogy nem egy osztályba kerültünk?-kérdezte Amy
-Hát...tudod jött egy új srác az osztályba,és csak egy hely volt,így téged átraktak a B-b.-hadartam el neki
-De nem azt mondtad a múltkor,hogy nekik az emeleten van a termük?
-Pont ez az!Egyedül mem tudsz felmenni,de természetesen segítek majd.-feleltem
-Legalább van lift?-kérdezgette tovább
-Egy ilyen iskolában?Meg egyébként sem tudnád megnyomni a gombokat.-válaszoltam
-Nehéz év vár rám.-sóhajtott
-Hát.igen.De felkéne öltöznöd,mert reggelizünk és már megyünk is.
-Oké!Segítesz egy kicsit?
-Persze.Na gyehehe-itt elestem-re.
-Megint elestél!?
-Aha,de nem fontos.Na gyere.

***Amy szemszöge***
-De Becky!Mostanában egyre gyakrabban veszted el az egyensúlyod.Nem kéne elmenned orvoshoz?-kérdeztem aggódva
-Nem!-vágta rá-Jól vagyok.
-Figyelj,tudom hogy mondhatni félsz az orvosoktól de akkor is látnia kéne egynek.
-Nem!Nem fogok elmenni!-emelte feljebb a hangját egy oktávval és én hátráltam egy lépést.-Inkább gyere és öltözz!-fejezte be
Én bólintottam eggyet,majd viszonylag hamar el is készültünk.Becky kivasalta a hajam,ettünk,és már el is indultunk.Mikor a suli elé értünk vettem egy mély levegőt majd szép lassan kifújtam azt.
-Mehetünk!-fordultam nővérem felé.

***Becky szemszöge***

-Mehetünk!-mondta Amy.
Beléptünk az épületb,már a lépcsők előtt voltunk,amikor kirontott a termünkből az osztályfönököm.
-Becky!Végre hogy itt vagy.Gyere most azonnal a terembe!-mondta
-De...
-Semmi de!Ez fontosabb!-kiáltott rám és én összerezzentem a hangra.
-Ööö...Szia Emily!
-Szia Becky!És téged hogy hívnak?-kérdezte Amyt.
-Amy vagyok!-intett köszönés képp
-Örülök.-mosolygott a B-és lány.
-Figyi Emily,ő itt a húgom és sajnos vak.Segítenél neki felmenni a termetekbe?Csak mert az osztályban kell lennem 3 másodpercen belül!
-Persze!Szívesen segítek.-válaszolt vigyorogva.
-Nagyon köszi! !-mondtam,majd befutottam a terembe,ami pont a lépcsővel szembe volt,majd leültem a helyemre.
-Nos gyerekek,mintmint tudjátok jött egy új tanuló a köreinkbe.Gyere Luke,mutatkozbe kérlek.-mondta az ofő.
Utolsó mondatára bejött egy irtó helyes srác,akinek elől be volt festve kékre a haja,és mikor szembe fordult lehetett látni,hogy a bal oldalon van egy pirszingje...mint nekem!!
Öh...sziasztok.Luke Brooks vagyok,18 éves,van egy ikertestvérem és egy bátyám,csak ők most Olaszországban laknak,mert félig olasz,félig pedig ausztrál származásuak vagyunk.Azért vagyok 18 éves létemre 11.osztályos mert az előző sulimban buktam egy évet.Hát igazából ennyi lenne rólam.
-Köszönjük Luke.Egyébként benne van a házirendben hogy tilos a pirszing,hajfestés,és a tetoválás.Látom te minddel rendelkezel.Hjaj...végül is Beckynek is van pirszingje és tetoválása,de mindegy,ülj le.-mlndta Mr.Wood.
Luke leült a mellettem lévőpadba,mert csak ott volt hely.
-"Szent Isten közelebbről még helyesebb!"-gondoltam
Szép napok/hetek/hónapok állnak előttem.Tesi volt a következő órám amit a baleset óta utáltam.Hogy miért? Hát az egyensúly gakorlatok miatt.Ma (szerencsére) játékos óra volt,így kidobóztunk.
Láttam hogy Márk kezébe kerül a labda,és nagyon közel voltam hozzá,így futninkezdtem.Hát baromi ügyesenel is estem,és azért is voltam annyira ügyi mert pont Lukera estem.
-Ajj!Bocsi,csak tudod gondjaim vannak az egyensúlyommal.-mondtam
-Semmi baj.-mondta Luke azon a sexi hangján .-De miért van baj az egyensúlyoddal?
-Hát hosszú történet.
-Van időm!-nézett rám
-Fhú...oké!Szóval 12 éves koromban volt egy autóbalesetem.Az anyám meghalt,az ikertestvérem megvakult,én pedig 2 hónapig kómában feküdtem,3 hónapig amnéziám volt,és megsérült az agyam egyensúly központja.-momdtam el Lukenak az egész történet miközben még mindig a földön ültünk.